Így neveld a bonsaiodat – 5 tipp, hogy sokáig pompázzon a fácskánk
A bonsai-készítés egy több mint ezeréves művészet, mely Japánban mára inkább az idősek elfoglaltsága lett. Pedig például Masashi Hirao, Japán legfiatalabb, de már a legnagyobbak közt számon tartott mesterének munkássága éppen arra épül, hogy a hagyományok mellett mennyi izgalmat is nyújthatnak ezek a kis fácskák. Az Asahi és szakértő partnerei most azt is megmutatják, mi mindent kell tudni a bonsaiok gondozásához, hogy akár otthonunkban is sokáig pompázzanak.
Mik is azok a bonsaiok?
A bonsai művészet Japánból a VI. században indult világhódító útjára, népszerűsége azóta világszerte töretlen. Szó szerinti fordításban a bonsai, tálban nevelt fát jelent, amelynek formáját és méretét mesterségesen szabályozzák és drótokkal is formázzák. A bonsai mesterek évtizedeken keresztül tanulják gondozásának és kialakításának módját. A tálba ültetett fás szárú növény megjelenése szerint több fajta bonsai stílust különböztetnek meg. Ezt a besorolást többek között a törzs alakja és száma, a korona alakja, a gyökérzet is befolyásolja. Kültéren és beltéren tartható bonsaiok is léteznek, a beltéri változatok trópusi-szubtrópusi fajokból kialakított fácskák, amelyek igényei a különlegesebb szobanövényekéhez hasonlóak. Esetenként érzékenyek az állandó hőmérsékletre és némelyek kedvelik a magas páratartalmat. A kültéri bonsai nevelésben is sok a lehetőség, ráadásul sokkal egyszerűbb, mint beltéren. A tavasztól őszig tartó időszakban - a szobanövényekhez hasonlóan - a beltéren tartható bonsaiokat +15°C feletti éjszakai hőmérséklet esetén elhelyezhetjük a teraszon, a kertben vagy az erkélyen is.
Hogyan válasszunk bonsait?
Csak úgy, mint a (szoba)növény választásnál általában, a bonsaiok kiválasztásakor is az a legfontosabb szempont, hogy tudatosak legyünk. Lakásban csak beltéren tartható fajokat tartsunk. Hazánkban a legtöbb kertészetben a fikuszokból nevelt bonsaiok elérhetőek, amelyek viszonylag könnyen tarthatók, néhány alapszabály ismerete mellett. Amíg nem tanuljuk meg az egyszerűbb fajták gondozását, kockázatos drágább, nagyobb, extrább törődést és szakértelmet igénylő példányokat vásárolni - vallja Hadobás Nóra, az Asahi partnerének, a tudatos növénytartást népszerűsítő Urban Jungle Budapest szakembere.
Hogyan gondozzuk?
Válasszunk a bonsaiunknak világos, akár közvetlen napfénynek kitett helyet. Ilyen esetekben növeljük az öntözés gyakoriságát és mennyiségét. A bonsai talaját mindig tartsuk nedvesen, de soha ne tocsogjon, kerüljük a túlöntözést. Eső- vagy csapvizet használjunk az öntözéshez. Egész évben speciális bonsai tápoldattal, vagy a bonsaiok számára kifejlesztett szerves, ill. szervetlen tápanyagokkal lássuk el fácskánkat. Tavasszal, nyáron többet adagoljunk, télen pedig kevesebbet és mindig tartsuk be az adagolásra vonatkozó utasításokat.
Mikor és mibe ültessük?
A bonsai tál nagyságát attól függően válasszuk ki, hogy mekkora növényt szeretnénk nevelni. A kertészetekben és bonsai stúdiókban beszerezhető kis fákat általában stílusában a növényhez illő kerámia vagy porcelán bonsai tálakba ültetik. Átültetéskor használjunk speciális bonsai földkeveréket. A kisebb bonsaiokat évente, a nagyobbakat kétévente ajánlott átültetni. A legideálisabb időszak ehhez a tavasz vagy az ősz. A gyökereket szükség esetén vágjuk vissza (gyökérmetszés).
Mikor és hogyan metsszük?
Ahhoz, hogy a bonsaiok megtartsák elképzelt formájukat, időnként meg kell metszeni őket. Ehhez célszerű beszerezni egy hosszúnyelű, éles bonsai ollót. A hosszú nyél abban segít, hogy könnyedén beférjünk a bonsai ágai közé is és pontosan azt a részt vághassuk le, amit terveztünk. Az éles szerszámmal pedig elkerülhetjük a szövetek felesleges roncsolódását. Akkor időszerű a metszés, ha a lombkorona formája kezd eltérni attól, amit látni szeretnénk. Érdemes megvárni, amíg a növény hosszú hajtásokat növeszt, mert eközben a gyökerei is fejlődnek - tanácsolja Marczika András, a bonsai-nevelés vezető hazai szakértője.
Beltéri bonsaioknál a metszések legideálisabb időpontja a tavasz, a növekedési időszak kezdete. A nagyobb formázást érdemes erre az időszakra ütemezni, azonban a kisebb metszéseket bármikor elvégezhetjük.
Mire figyeljünk?
Mielőtt megvásároljuk az első saját bonsaiunkat, - vagy újabb szobanövényünket -, fordítsunk időt az otthonunk adottságainak megismerésére. Az sem árt, ha saját magunkat és céljainkat is jól ismerjük, hogy mennyit és mikor tudunk foglalkozni a gondjainkra bízott növényekkel. Ezután megbízható forrásokból és szakemberektől tájékozódjunk azokról a bonsaiként nevelt növényfajtákról, amelyek számára a legideálisabbak a lakhatási- és életkörülményeink. A tudatos választás és növénytartás eredménye sok egészséges új hajtás és akár egy új hobbi is lehet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Kommentek